Egy új szemléletű konstrukcióról van szó, amelynek elsődleges célja a mikro- és kisvállalkozások üzleti folyamatainak innovációja. Folyamat innovációnak minősül, ha az új vagy megújított eljárás eredménye a hatékonyabb forrásfelhasználás, megbízhatóság, rugalmasság, megfizethetőség, nagyobb kényelem vagy könnyebb használhatóság. A projekt keretében üzleti folyamat innovációnak kell megvalósulnia, azaz egy olyan új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat fejlesztése a cél, amely jelentősen különbözik a vállalkozás korábbi üzleti folyamataitól, és amelyet a projekt fizikai befejezését követően bevezet, alkalmaz és fenntart.
A felhívás e tekintetben a következőek szerint rendelkezik: Az üzleti folyamatinnováció eredménye olyan, egy vagy több üzleti folyamatban bevezetett új vagy jelentősen megújított eljárás, amely lényegesen különbözik a vállalat addigi üzleti folyamatokra vonatkozó eljárásaitól. Folyamatinnovációs tevékenység az üzleti élet bármely területén végezhető. Az üzleti folyamatok körébe soroljuk a gyártáshoz és szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó, úgynevezett mag- vagy kulcstevékenységeket, illetve a támogató tevékenységeket, mint amilyen a logisztika, a marketing vagy az adminisztratív tevékenységek. Az üzleti folyamatok kivitelezése belső vagy külső források igénybevételével is történhet. Folyamatinnováció, ha az új vagy megújított eljárás eredménye a hatékonyabb forrásfelhasználás, megbízhatóság, rugalmasság, megfizethetőség, nagyobb kényelem vagy könnyebb használhatóság. A felhívás 8. számú szakmai melléklete példákon keresztül mutatja be az egyes üzleti folyamat innovációs tevékenységeket.
A felhívás alapján az alábbi 4 területen lehet folyamatinnovációra pályázni, amelyek esetében tehát egy eljárást kell újonnan bevezetni vagy jelentősen megújítani:
a) Termelési és/vagy gyártási folyamat innovációs tevékenységek;
A folyamatinnováció a szervezeten belüli új vagy továbbfejlesztett folyamatok, módszerek vagy rendszerek bevezetését jelenti. Célja a hatékonyság, eredményesség és értékteremtés fokozása. A termelési folyamatok innovációja magában foglalhatja a munkaműveletek optimalizálását, a költségek csökkentését és a termelékenység növelését, automatizálást, vagy a digitális megoldások integrálását is. A termelési, gyártási folyamat innovációja lehetőséget ad a termelő vállalatoknak, hogy versenyképesek maradjanak a piacon, és jobban alkalmazkodjanak a változó gazdasági körülményekhez.
b) Marketing és/vagy értékesítési innovációs tevékenységek;
A marketing, illetve az értékesítési folyamatokat érintő innovációs tevékenységek olyan új módszerek és stratégiák bevezetését jelentik, amelyek célja a piaci részesedés növelése, az ügyfélkör bővítése és a márka erősítése. Ide tartoznak még a termékdizájn, csomagolás, promóció, árképzési stratégiák vagy az elosztási módszerek jelentős változásai. A marketing és értékesítési folyamatok innovációja jelentheti olyan új digitális eszközök és technikák integrálását is a vállalat mindennapi működésébe, amelyek javítják a vevőkkel való kapcsolattartást és növelik az értékesítési teljesítményt. A cél, hogy a vállalat versenyelőnyt szerezzen innovatív marketing vagy értékesítési gyakorlatok révén.
c) Logisztikai innovációs tevékenységek;
logisztika hatékonysága jelentős hatással van egy vállalat versenyképességére és eredményességére. A modern logisztikai megoldások alkalmazása révén egy vállalat gyorsabban és pontosabban tudja kiszolgálni ügyfeleit, ami kulcsfontosságú lehet a piaci versenyben. A logisztikai innovációs tevékenységek új vagy jelentősen továbbfejlesztett logisztikai módszerek fejlesztését és bevezetését jelenti a vállalati gyakorlatba. Ezek a tevékenységek a teljes ellátási lánc hatékonyságának és eredményességének javítására irányulnak, beleértve a szállítást, raktározást és disztribúciós folyamatokat. A logisztikai folyamatok innovációja gyorsabb szállítási időket, alacsonyabb költségeket, jobb készletgazdálkodást és magasabb vevői elégedettséget eredményezhetnek. A cél az áruk áramlásának optimalizálása a termeléstől a végső felhasználói
d) Szervezeti innovációs (adminisztratív és menedzsment fejlesztés) tevékenységek, amennyiben a támogatást igénylő éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes, üzleti évben minimum 20 fő volt
A szervezeti innovációs tevékenységek célja a vállalati struktúra és működési folyamatok fejlesztése, amelyek a hatékonyság növelését és a munkavállalói elégedettség javítását szolgálják. A szervezeti innovációs tevékenységek új vagy jelentősen továbbfejlesztett szervezeti módszerek mindennapi üzleti gyakorlatba történő bevezetését jelentik. Ide tartozhatnak az új menedzsment módszerek bevezetése, a szervezeti kultúra fejlesztése, valamint az adminisztratív folyamatok egyszerűsítése és digitalizálása. A cél a szervezeti hatékonyság növelése, az adminisztrációs költségek csökkentése, a munkavállalói elégedettség javítása és a folyamatos fejlődés kultúrájának elősegítése.
A felhívásra az alábbi vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet (alapvető jogosultsági kritériumok):
a) a felhívás keretében igényelhető támogatás minimuma 20 millió Ft, maximuma 50 millió Ft
b) az igényelt támogatás nem haladhatja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), lezárt, teljes, üzleti év éves beszámoló szerinti saját tőkéjének összegét
c) a projekt elszámolható költsége nem haladhatja meg a pályázat benyújtását megelőző lezárt üzleti év árbevételének 50 %-át;
Projektelőkészítés:
a) a pályázat készítés lépése: A támogatási kérelem benyújtását megelőzően a támogatást igénylőnek a projekt sikeres megvalósítását segítő innovációs tréninget kell igénybe vennie a projekt előkészítés időszakában. Az innovációs tréning célja, a készségfejlesztésben résztvevő vállalkozások munkavállalóinak intelligens szakosodási készségeik fejlesztése, ismereteik bővítése a GINOP Plusz-2.1.3-24-es felhívásban meghatározott tevékenységekhez.
Az innovációs tréning lebonyolítására a Innovációs tréning | Nemzeti Innovációs Ügynökség (niu.hu) honlapon lerítak szerint kell sor kerüljön.
Az innovációs tréningen a vállalkozás valamely alkalmazottja kell hogy részt vegyen.
Az innovációs tréning négy, egységenként 45-60 perces modulból áll és a tréning elvégzéséhez mind a négy modul teljesítése szükséges. A tréning moduláris felépítése lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy saját tempójukban sajátítsák el az új ismereteket, miközben az elektronikus felület kényelmes és hozzáférhető tanulási lehetőséget biztosít.
b) Ezt követően a támogatást igénylőnek igénybe vett tanácsadási tevékenységként egy általa választott, a felhívásban felsorolt szakértői adatbázisból kiválasztott szakértő(k) vagy szervezet(ek) segítségével be kell mutatnia a vállalkozásában már alkalmazott üzleti folyamatait és részletes leírást kell adnia a projekt keretében tervezett új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat(ok) bevezetéséről, ami jelentősen különbözik a vállalkozás korábbi üzleti folyamataitól. A projekt keretében ez a tevékenység projekt előkészítésnek minősül. A támogatást igénylőnek ezen átvilágítási feladatokat a támogatási kérelem benyújtásáig meg kell valósítania. A tanácsadást a pályázni szándékozó vállalkozás veszi igénybe, ez nem pályázatkészítői feladat vagy hatáskör.
Innovációs tanácsadást nyújtó szakértői adatbázisok:
a) Nemzeti Innovációs Ügynökség Zrt. szakértői adatbázisa; https://niu.hu/
b) Nemzeti Akkreditáló Hatóság – Irányítási rendszertanúsítás / Management Systems Certification https://www.nah.gov.hu/hu/kategoriak/iranyitasi-rendszertanusitas–management-systems-c/
c) A Nemzeti Akkreditáló Hatóság szakértői adatbázisa: A Nemzeti Akkreditáló Hatóság minősítői, szakértői névjegyzéke a felhívás 10. számú szakmai mellékletében található.
d) Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség által akkreditált tanácsadók: https://vali.mgfu.hu/hu/experts
e) Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara: http://www.szabadalmikamara.hu/Index.aspx?MN=Tagok_MindenTag&LN=Hungarian
A fenti innovációs tanácsadás keretében kizárólag az alábbi szolgáltatástípusok vehetők igénybe:
a) Termelési és/vagy gyártási folyamat innovációhoz kapcsolódó tanácsadás
b) Marketing és/vagy értékesítési innovációs tanácsadás:
c) Logisztikai innovációs tanácsadás:
d) Szervezeti innovációs (adminisztratív és menedzsment fejlesztés) tanácsadás:
c) Az elvégzett innováció tréning és a lebonyolított tanácsadás után – melyek eredményeképp meghatározásra kerül hogy a vállalkozás mely folyamatinak innovációja valósulhat meg a projekt keretein belül – összeállhat a pályázat anyaga.
Elszámolható költségek:
Kötelező vállalások:
A projekt eredményeként létrejött szellemi terméknek vagyonnövekményként meg kell jelennie a támogatást igénylőnek a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő első lezárt, teljes, üzleti év éves beszámolójában az immateriális javak soron.
Nem támogathatók (TEÁOR) az alábbi tevékenységekhez kötődő projektek:
Egyéb feltételek:
Mikor lehet a támogatási kérelmeket benyújtani:
További fontos információk:
A fentiek mellett a pályázati felhívás egyéb részletszabályokat is tartalmaz.
A Támogatási kérelmek kiválasztási/értékelési szempontrendszerét a Felhívás 8.2 pontja tartalmazza. A felhívás szerint Támogatható az a projektjavaslat, amely esetében az elérhető maximális 100 pontból a kérelemre adott összpontszám eléri a minimális 60 pontot.