Hiszünk abban, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődést támogató elképzelések mellett ki kell állni, és mindent megtenni azért, hogy elgörgessük az akadályokat útjukból. A pályázatírás egy nagyszerű eszköz ehhez. Ma már sokan tudják, milyen lehetőségek rejlenek az európai uniós pályázatokban, belevágni azonban csak kevesen mernek. Ennek oka, hogy a pályázatok világában sokszor nem könnyű eligazodni és szakértő segítsége nélkül még elindulni is nehéz.
A Synergus Tender Kft. azért született, hogy segítő kezet nyújtson azoknak, akik úgy döntenek, a tettek mezejére lépnek. 2007 óta foglalkozunk pályázatírással, pályázati tanácsadással. Első irodánk Debrecenben nyitottunk, melyet öt évvel később budapesti telephelyünk követett.
Csapatunkat képzett, elhivatott, szakmailag felkészült fiatalok alkotják, ennek köszönhetően az elmúlt nyolc évben rengeteg sikeres projektet vittünk véghez: települések fejlődtek, új munkahelyek születtek, civil szervezetek és egyéni vállalkozók százai jutottak közelebb álmaik megvalósításához a segítségünkkel. Ügyfeleink visszajelzése és az eddig elért eredmények alapján váltunk az ország több régiójában is meghatározó pályázatíró céggé.
Formai garanciánk lényege, hogy amennyiben az általunk készített pályázatot formai hiba miatt elutasítják, a pályázatkészítés díjat visszatérítjük a megrendelőnek.
Minőségbiztosítási rendszer szerint végezzük feladatainkat. Célunk elérése érdekében hatékonyan működtetjük a szabványok szerint kialakított integrált irányítási rendszerünket; és folyamatosan fejlesztjük a minőségi- és környezeti teljesítményünket, 14001:2005, 9001:2009 minőségbiztosítási rendszerünket.